Egy kis kiállítás történet, idézetek a katalógusokból
2000
„A Millennium évében tette közzé először pályázatát a Forrás Gyermek-Szabadidőközpont
„EZER CSILLAGNAK KÖZÖS FÉSZKE”
(Pilinszky János)
címmel, az országban működő diák tűzzománc közösségek számára. A fészek otthonnak bizonyult, a kiállítás biennáléként él tovább, bemutatkozási lehetőséget teremtve az országban működő alkotóknak.”
2002
„CSILLAG MELLETT FELHŐ FÁTYOL”
(Weöres Sándor)
„…Gyermeki őszinteség és lelket melengető tanár, az értés, a véletlen, a vonal, a folt, a homály és a pengeéles szín cikkanásának összecsapása, összefonódása kell, legyen a tűzben született mű. Kicsit kémia, kicsit technika, de elsősorban ihlet. A tűz és a gyermek-ember nászából születik itt az őszinte kép, a tudatos lobogás… most ünnepelnünk kell az újra tavaszodó magyar kultúrát, az újra tiszta lobogást, a természet hömpölygő zenéjét, a föld sarának csillaggá égését, a tűz gyönyörűségét, a teremtés erejét, a tűzzománc hideg–rideg forró paplanát!
Alábújt az egész ország apraja, tűz növeszti a csírát… Jöjjön ide mindenki, sütkérezhet a tűzben, zománcban!”
Morvay László tűzzománc művész
a TMT 2004-ben elhunyt elnöke, akinek szellemiségét tüzes gondolatait őrizzük magunkban.
2004
„FELHŐMOSTA SZÁRNYAK, NAPSZÉDÍTŐ TOLLAK”
A 2004-es biennálét Morvai László tiszteletére, emlékére ajánlottuk.
„A kiállítás célja, hogy az alkotóközösségek lássák, hogyan dolgoznak mások, milyen új kísérletek vannak, merre érdemes fejlődni ahhoz, hogy a zománc anyagszerűségét, szellemiségét mindjobban megismerjük és megismertessük, megszerettessük tanítványainkkal. Tanulni olyan művészektől tudunk, akik több évtizedes szakmai tapasztalattal nemzetközi elismertséggel rendelkeznek, ezért kértük fel a TMT művészeit az alkotások zsűrizésére.”
Kovács Katalin
kiállítás szervező
2006
„NAP RAGYOGÁSA FÖLDNEK HAJOLVA”
Három évtizede, mióta közvetlen kapcsolatban állok a hazai és külföldi zománcművészettel, meg-megújuló sérelme e szép hivatás gyakorlóinak, hogy nincs egyetemi szinten kiképzett utánpótlásuk. Tény, hogy sem a Képző-, sem az Iparművészeti Egyetem nem indított és ma sem indít tűzzománc szakot a maga képzési keretei között… azzal vígasztalom a méltatlankodókat: nem biztos, hogy a veszteség valódi és jóvátehetetlen.
Hogy nem tévedhetek nagyot, azt éppen a Forrás Gyermek – Szabadidőközpont 2000 óta folyamatosan működő vállalkozása, a Diákalkotók Országos Tűzzománc Biennáléja bizonyítja legmeggyőzőbben. Programjukat egyetlen mondatba sűrítve lehetetlen tömörebben és kifejezőbben megfogalmazni, mint azt a kétévenként megrendezésre kerülő seregszemle lelke Kovács Katalin tette. „A kiállítás célja, hogy az országban dolgozó diákműhelyek egy kiállítás erejéig összetalálkozzanak. Összehasonlítsák szakmai tudásukat, megerősítést kapjanak, vagy új fejlődési utakat keressenek, szemléletük tisztuljon annak érdekében, hogy a tűzzománc elfoglalhassa méltó helyét a magyar képzőművészetben…..”
A válogató zsűriben szereplő három társammal gyakran összevillant a tekintetünk, miközben a kiállításra előkészített anyagot mustrálgattuk… Bizony nem egyet közülük szívesen látnánk a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely – amelynek munkájában mindhárman, velem együtt, mind a négyen évtizedek óta részt veszünk – évadzáró kiállításán is.
Kell ennél súlyosabb dicséret? Csak a vak nem látja: van itt utánpótlás! Gátlásoktól, kliséktől nyegle művészallűröktől meg nem bénított nagy jövőjű alkotógárda ez. Kiállítás szervezők, műhelyvezetők, zománcozó fiatalok – csak így tovább!”
Pap Gábor, művészettörténész
a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely főmunkatársa 2006-ban
2008
„SZIN – ODVALI VIRÁG A TE FÉNYED”
(Weöres Sándor)
„Tíz év távlatából elmondható, hogy egy-egy műhelynek – melyek legtöbbször egy-egy művészeti iskolában működnek – saját arca van mind technikai, mind gondolati, mind formai megjelenésben… egységes szellemiséget közvetítenek az alkotások, mutatják technikai tudásuk szintjét, azt, hogy az előző biennálé óta fejlődtek-e, illetve, hogy milyen a kísérletező kedvük.
Fontos,… hogy meghagyjuk a gyermeki lélek kifejezőerejének megjelenését, hisz ettől lesz, üde, hiteles a kép….
Tanulni vágyva jövünk a kiállításra, tanulni egymástól, a zsűritől, hisz a biennálék vállalt feladata a „helyes” útvezetés is. Az idei év a RENESZÁNSZ ÉVE, ennek jegyében határoztuk meg a kiállítás témáját is… Az alkotófolyamat során kiderült, hogy nehéz megfogalmazni az újító szellemet, nehéz képbe fogalmazni a reneszánsz kor történéseit, irodalmi, művelődéstörténeti, művészi, mának szóló értékét, üzenetét.
Valószínűleg ennek köszönhető, hogy sokan inkább az ötvösségen keresztül közeledtek a témához,…
Kovács Katalin
kiállítás szervező
2010
„S HALK MORMOLÁSSAL KEZDTE A MESÉT A VÉN DUNA”
(József Attila)
A FÖLD-ből nyert őselemek a tűzből kikerülve más fényt kapnak, csodálatos új anyaggá válnak, TŰZZOMÁNCCÁ.
A tűzben tisztult anyag elképesztő faktúrákat, mélytüzű, forró és csillogóan jéghideg színekkel rendelkezik. Ez a hideg és rideg anyag a fény hatására élni kezd. A fény átjárja, szikrázva csillog, vagy gyöngyházfényű, lágy finom színeket sugároz. Lelket, szellemet megindító új világot nyit.
Természetes, hogy a végtelen fantáziával születő ember tenyérnyi zománcon ezernyi rejtélyt, titkot, szépséget lát. Új világot teremt. Ebből a természetes anyagból épített képzeletvilágban szeretné elmondani érzéseit, vágyait, gondolatait, egy tűzben megtisztult világot teremteni, ALKOTNI.
Nem csoda, hogy oly sok diákműhely életre kelt országszerte, és segíti a tiszta, szép gondolatok megvalósítását. Sok pedagógus, művésztanár vállalja az áldozatos, veszélyes munkát, hogy a tiszta gyermekszívek, lelkek megérezzék az önzetlen alkotás emberteremtő csodáját. Fényt és tisztaságot választván erőt gyűjtsenek az életre, munkáikkal megőrizzék a természet rendjének örök törvényeit a jövőnek.”
Morelli Edit
Ferenczy Noémi–díjas képzőművész
„…az eddigi biennálék folytatása egymásnak.
A pályázati felhívások témájukban a szabad alkotás meghagyásával a magyar léleknek oly fontos testi, lelki, szellemi harmóniát hordozó, elsősorban magyar irodalmi művek – mesék, mondák, versek…. – ihlette alkotásokra ösztönöztek, hol a FÖLD, hol a LEVEGŐ, hol a, VÍZ, Hol a TŰZ éltető, megtartó erejének, a természet örök körforgásának hangsúlyozásával….”
Kovács Katalin
kiállítás szervező
2012
„ALATTAD A FÖLD, FÖLÖTTED AZ ÉG, BENNED A LÉTRA”
(Weöres Sándor)
A modern emberiség törekvéseit erősítő kultúrhatalom nem tolerálja az egyediség semmiféle formáját. Az Archaikus szellemi gyökereket használó kézműves-művészeti technikákat igyekszik az elhagyni ajánlott múlt térfelére űzni. Már elődeink évszázadokkal ezelőtt is szembeszálltak a technoevolúció papjai és művészeti teoretikusainak térfoglalásával. Ebben a szellemi harcban a tűzzománc technikában rejlő szellemiség látszik az egyik legerősebb ellenfélnek. A tűzzománcot a szakrális művészetben mindig felhasználták – Gondoljunk a Magyar Szent Koronára. Koronánk egy szellemileg „élő tárgy”, melyhez az egész magyarság tartozik, nem más, mint egy tűzzománc ikonosztáz. Fémhez kötődő üveg, ékkő, gyöngy, azaz matériaköpenybe burkolt emberkéz alkotta szimbólum. A fém csontszerkezetet alkot, húsa a zománc, élő vére, az élő fény.
A tűz szellemének erőit magukévá tették azok a gyerekek és fiatalok is, akik az ország különböző településeinek műhelyeiből küldték el alkotásaikat. Így a fiatalok – ha nem is tudatosan – részesei ennek a harcnak, mert az anyag által közvetített erő minden zománcozott ékszer és tárgy a régi címerek, kelyhek, koronák lelkiségét idézik. Olyan gondolat ez, mely a lélekben robban, és nem pusztít, hanem épít.
Ez a szellemi erő, nem a külvilág szemléléséből, másolásából, idegen gondolatok átvételéből, hanem elsősorban a belső világ feneketlen kútjából ered, melyet a mesék világának kapunyitásával, ablakkitárásával közelíthetünk meg. A civilizáció zárt falain ütött nyílászárókon át a világ teljessége árad be és ez a fény az ősök örökifjú virágaiból árad a mesehősök példaadó, le nem határolható valóságából. Ez a valóság felébreszti a gyermekekben élő – még el nem altatott – egyediséget, és az egyediség veleszületett törvényét táplálja. A törvény örök, és így az egyed mögött a saját egyediségének törvénye él….
A mese világában minden dolog alanyi létező….
A mese az emberi mélytudat – az elme – sajátos útján halad, és ezért a mesehős az emberi lélek örök oldalát szólítja meg, és felszólítja azt példája követésére. A mesék ősi rétege bizonyosan felismerhető arról, hogy más népek meséihez világosan látható rokon vonásain kívül a titkos tanítások beavatási rendjének elemeit, ezek építményeit és szertartásos rendjét is tükrözik. Ezért mondhatjuk, hogy a magyar ősvallás gyökere és valódi tartalma jelen van – nem is rejtetten – világosan tetten érhetően meséinkben….
…Az emberi én hét elágazó tájékozódási iránycsokra: a kinti világ négy szétágazása – észak – dél – kelet – nyugat – a napút örök térképe. Rajtuk kívül a fent és a lent, ami az égvilág és az alvilág életterét ígéri. A hetedik a bent, ami az egyed megragadható örök tulajdona, otthona – az elme útja.
A szakrális művészet minden válfaja kizárólag erre az útra viszi gondolatainkat. A Kint világa a látványvilág panorámája soha nem volta népművészetek, az ősi művészetek alapja. A mese világa befelé indul. A keleti népek tanai Keskeny ösvénynek nevezik az önmagunk felé vezető utat. Ezt az ösvényt az elme útjának is nevezik, ami a belső végtelen felé is nyílik. Ez az egyetlen határtalan út, melyen járni tudsz…. ez olyan világ, ahol minden más, mint a külső létben, a profán valóságban. A népi kultúra kézműves tárgyai itt, ebben a világban születnek és ebben is élnek. Így hatnak ránk és bizonyosan vissza-visszatérítenek belső önmagunkhoz.
A külvilág tanítói ettől igyekeznek elzárni…..
A tűzben pikturált kép varázsa abban van, hogy életre ébred gondolatképed a tűzbefürdetés alatt. Szó-szoros értelemben megnemesedik a nemes gondolat.
E gondolati erő segíti az örök megújulás és tanulás képességét, melyhez szükséges az önmagunk hibáival való szembenézés akarata.
… a zománctechnikai kísérletek mellett a tűzománc szemléletnek, az azt tükröző alkotásoknak vissza kell találnia a szakrális művészethez, az őskultúrák, a prehisztorikum feltámasztásához…”
Kátai Mihály
Munkácsy-díjas festőművész
2014
„HOL JÁRSZ TE ITT AHOL A MADÁR SE JÁR?”
„…aki a tűz szellemének nyelvét érti, az pontosan tudja, előre látja, hogy milyen lesz az emberi szellem és a természet szellem közös munkájának végeredménye. Ehhez az kell, hogy a zománcba fogalmazott kép zománcszerű legyen. Mit jelent ez? Elsősorban azt kell látnunk, hogy a zománctechnika nem festészeti eljárás. Alapja ugyan a rajz, de az alanyi rajz. Ahhoz, hogy egy figura megjelenhessen zománcban, körbe kell vágnunk, vagy körbe kell karcolnunk a felhordott zománcanyagba. Ez az anyag nem más, mint finomra őrölt üveg, mely akármilyen parányi is egyenetlen, amorf, nem egyforma rögökből áll. Az üveggöröngyöket vízzel felhordjuk a hordozó felületre, a fémtestre megszáradva egymáshoz tapadnak, összeakadnak és különböző vastagságú barázdát, utat karcolhatunk bele. Ez a tűzben egyetlen üvegtömbbé áll össze, az „Út” szélei legömbölyödnek, melyre több új réteg kerülhet még, így hozhatunk létre plasztikus üveghurka felületeket. A tűzből kivéve a kép minden elmozduláskor máshol csillan meg, felülete agresszív, minden pontja a másikhoz képest mellérendelt viszonyban van. Így alapvetően különbözik minden más műfajtól. Tökéletesen ellentmond minden festészeti eljárásnak, inkább a szobrászattal, az építészettel rokonítható. A létrehozott zománc nem önmagában való, anyagánál fogva más anyagokkal együtt jelenik meg. A fémekkel (arany, ezüst, réz, vas) szimbiózist alkot. Ezért válhatott az ötvösség anyagává, díszítő elemévé…
…Ennek a szellemi törekvésnek az útján haladva hirdetjük meg kétévenként az országos biennálét. Arra ösztönözve az alkotókat, hogy egy-egy adott téma körüljárásával menjenek végig azon az alkotófolyamaton, melynek végeredménye egy olyan személyes alkotás, mely megszólítható, „beszélgető társ” lehet. Az élő tárgy így magán hordja mindazt, amit az alkotó lát, amit ő képpé, tárggyá fogalmazva elmesélhet a nézőnek, aki tovább „beszélget”, „kérdez”, „felel”, ”tovább gondolkodik”. A technikai tudáson túl ebben mutatható ki az alkotó, a gyerekember kifejlődő tehetsége…. …az egyéni hang mellett évről-évre egyre több a közös dallam. Elmondhatjuk, hogy a zománc közösségformáló erejét egyre több alkotókör felismeri. A harmóniát sugárzó közös mű nem csak az egyéni alkotások egymásmellettisége, hanem a közös gondolat, közös képi megjelenítésével egy többlet tartalommal, egy emelkedett jelentéssel bír. Olyan esszencia ahol sűrített szimbólumokban jelenik meg egy átgondolt, megtervezett világ. Szemléletesen fogalmazta meg Vörös Henriette a bajaiak művészeti vezetője: „Ilyen sok gyerekkel még soha nem készítettem közös munkát, igazán jó móka volt, bár embert próbáló nekem – viszont közösségformáló nekik, és ezt tényleg a pályázatnak köszönhetjük.”
…Az ország különböző pontján dolgozó közösségek azzal, hogy munkáikkal megjelennek a Biennálén egy tágabb, egy országos közösség tagjaként erősödnek tovább mind hitben, mind lelkiségben, és technikai tudásban. Egy közös nevezőn halad az oktatás és a közművelődés, egy célként jelenik meg az egyéni tehetség kibontakoztatása, és a közösségformálás, mely múltból a jelenen át a jövőbe vezetve határozza meg a fiatalok életét.
A téma-gondolat, a biennálék történetében az ősi, örök történetekben, a mesékben, mondákban, mítoszokban gyökerezik. A mese valamilyen szellemi gondolatláncot, egy örökkévaló nyomvonalat követ. Alkalomról-alkalomra a szellemi gyökerek kutatásában egyre mélyebbre jutva hirdetjük meg a kiállítások témáit, mely egyben az alkotókörök egész éves programját is meghatározza.
A zománctechnika ősi volta, ősi magyar volta a Szent Korona zománcképeivel, illetve a Pannóniában talált email leletekkel, melyek a Duna-Tisza közéről, illetve a Dunából kerültek elő bizonyítottan a bronzkorig nyúlik vissza (László Gyula,) melynek nagy része feltételezhetően itt készült. Tény az is, hogy a XX. század második felében, hazánkban újra feltámadt, a már több száz éve megszűnt zománceljárás. Feltámasztója Kátai Mihály volt, aki több olyan eljárást is kikísérletezett, mely magyar eljárásként bátran sorolható nemzeti értéktárunkba. A Kecskeméti, illetve Kátai módszert, a kifejlesztett zománc eljárásokat ma már sok helyen alkalmazzák a világban.
Kovács Katalin, Kátai Mihály
2016
„VÍZVÉDŐ TÜNDÉRIDÉZŐ MOTÍVUMOK”
„… a mítoszok világát összekapcsoltuk a világot jelenleg érzékenyen érintő nagy emberi problémával, a vizek, vizeink sorsának kérdéseivel… Arra buzdítottuk a gyerekeket, hogy képzeljék el ezeket a vizeket, a víz alatti palotákat, akár elhagyottan, akár tündérek és más lények által lakva, újra benépesítve, mint a vizek védőit!… …a téma kínálta legendák és mítoszok felszabadították a gyerekekben, a fiatalokban azokat mélységeket, mely ősidőktől az emberi lélekben szunnyadnak. Megnyíltak azok az ősképeket felszínre hozó csatornák, melyek a Kárpát-medence ősi világát idézik az alkotásokban. Bizonyára nem tudatos, de nem is kitalált képek, hanem a felszabadított ősi világ, nem a tanított történelem lenyomatai. A velünk, bennünk élő tündérvilág üzenetét hordozzák, „felszólítanak” a vizeink, a vidékünk, az életünk tudatos megélésére, a természettel való harmóniára, melyet követve a valódi élet részévé lehetünk… és felszínre kerülnek az életőrző belső erőink….
A program forrása a Forrás zománcműhelyében elindított gondolati hajó, vagyis egy hajó gondolatútjával kezdődött. Ezen a hajón valamennyi alkotó helyet foglalt és megtervezte a hajó útját és a hajó képét. Mindenki a maga nevében egy-egy kedvenc mitológiai lényét jelenítette meg. Idővel egyre többen jelentkeztek erre az utazásra és a hajó növekedett. Az ország különböző terültéről jelentkeztek a résztvevők, míg a kiállítás leendő tere – a Templom Galéria hajójában – ácsolt hajóvá növekedett, mely a VÍZI IKONOSZTÁZ nevet kapta, a bizánci szertartású templomok képfalai, képállványai analógiájára…. Hajónkban egyszerre van jelen a vizeket támadó fekete (gonosz) sárkányok és az azt védelmező fehér kígyók serege, a tündérek, manók, királylányok, vándorlegények és mindenféle mitikus lények sokasága.… A védelem és a támadás megszemélyesítése a mese nyelvén, a művészet eszközével valósítja meg a programot…
A tűzzománc tanításához nélkülözhetetlenek ezek a legendák és mítoszok, mivel azok, magukban hordozzák azt az eszmerendszert, melyet észrevétlenül is továbbörökítünk tanítványainknak. A gyerekek még közel vannak ehhez a világhoz. A mese, a mítosz és ezek valóságos megélése a megismerési folyamat talán legfontosabb mozzanata…
A tűzzománc sajátszerűsége és technikájának határozott karaktere sajátos gondolkodást követel. Tanítása a természet törvényeit hordozó, ősi alapismeretekre épül…
A zománcozott felület „tűzzel festése” analóg a vulkánok belsejének izzásával. A vulkánkitörés lávája hasonló a kemencében olvasztott, izzó, folyékony szilikáttal.
A tűzzománctest a tűzben egységgé olvad és a rétegei nem választhatók szét többé. A tűzben egyesül minden rétege egységes tömbbé. Ez szellemiségét is meghatározza, állandóságot sugall, nem hordozhat ideiglenességről beszélő lelkiséget. Ez az alapozott zománclap már egy kész tűzzománcozott tárgy, ami lényegileg változatlan marad azután is, ha színfelületét díszítjük, gazdagítjuk, képelemeket, jeleket, ábrákat égetünk rá. Minden újabb égetés gazdagítja, változtatja, de lényegileg változatlanul tűzzománc test marad.
Ma úgy mondanánk, hogy a „tűzben pikturált” művek a varázslat, azaz a mágia eszközei. Érezzük, hogy belőlük szellemi sugallat árad.
A teljes értékű zománc alkotás szellemi és fizikai megjelenése a gondolatépítés használati tárgyai a kispolgári élet dísztárgyai helyett. Az elemi élet közvetlenül érzékelhető sugallata szerepe számára készültek…
Rendszere rokonítható az ikonnal. A zománcábra véglegesen a szilikát építményhez égetett ékített jel. Jelhordozó, ahogyan a népművészet írásos, faragott, festett az emberi élet mindennapjait rendező ábrái, építményei is, segíti a régi tárgyak üzeneteinek megértését.
Az ősi világ, és a gyermeki világ gondolat világában a kép mindig sűrített lényeg, amiben a karakter tisztán él. Az alkotófolyamat lényegileg ennek eredménye.”
Kátai Mihály
Munkácsy-díjas festőművész
2018
„A LÉGTENGER VÁNDORAI”
„Ha olyan közel kerülnék egy madárhoz, mint egy jóbaráthoz, ott lennék, amikor repül, és érezném, amit gondol, akkor bizonyos értelemben, magam is repülnék. Mindent tudni akartam a madarakról. Olyan akartam lenni, mint a madár, és egyre csak repülni akartam; igazán repülni.” (William Wharton: Madárka)
Gondolat utunkat – ahogyan két éve ígértük – léghajón folytatjuk átrepülve a mesék tengerén, hogy földre szállva megérthessük a légjárók szabadságát.
Az ember ősidőktől kutatja a repülő lények, a madarak viselkedését, a repülés, a madárzene mélységeit. Mi az oka, hogy ennyire vonzódunk a madarakhoz? Számtalan magyarázat közül az ember-madár közös ős mitikus képe ölt testet a Húsvét szigeteki madárember ábráiban. A madárzene kutatók, a madárhangok lelassításával megszólaló hangokkal félelmet keltő állatok képét idézik.
A vágy, hogy repüljünk, szintén ősi érzés. A technikai civilizáció elhozta számunkra a repülés élményét, bár gépek segítségével, de hasonlatossá válhattunk a madarakhoz.
A mesék varázsvilágában madárrá változhatunk, ha átbucskázunk a fejünkön. De az átváltozás lehet átok is, ahogy a 12 hattyú meséjében. Visszaváltozódni, ha újra szárnyakat kapunk akkor lehet. A metarmorfózist jelentő szárnyakat csak önfeláldozó, állhatatos, kitartó magatartással, a szeretet mindent legyőző erejével, tiszta lélekkel rendelkező ember –az új életet teremtő nő –készítheti el. A történetekben a boszorkányok, a sárkányok, a táltos paripák, a tündérek is úgy repülnek mint a szél, vagy mint a gondolat…
A 2018. évi biennálé alkotóinak képzeletében is ezek a lények elevenednek meg és öltenek tűzruhát, mint a főnix, minden alkotásban újraélednek az alkotók személyiségjegyeinek tükrében. A valóság ihlette madárképek, és a mesebeli, a képzetből felbukkanó lények, ezernyi alakja kel életre a kiállításon. Valamennyi alkotás az emberi vágyak, az írott és mitikus történetek szimbolikus ábrái, plasztikái, ékszerei. A nézőben fényükkel, csillogásukkal a láthatatlan valóságot idézik átrepítve a hétköznapok sáros eseményein megtartó gondolatokat idézve.
A kiállításon megjelenő 355 alkotás, 372 ifjú illetve felnőtt lélek lenyomata az ország 18 településéről.
Néha, a téma sugallta technikai és formai kísérletek feszegetik a zománcanyag adta lehetőségeket, a formák időnként öncélúak, funkciótlanok és nem lépnek harmóniába az őket hordozó anyagokkal. Azok az alkotások vannak többségben, amelyeken szervesen kapcsolódik a téma, a technikai megoldás és az esztétikai megjelenés. Ennek látható formája a keret, mely akkor harmonizál a képpel, ha a föld természetes anyagait használja hordozóként, mint a fémet, a fát, a textilt, a szálas anyagokat és nem a keret dominál, hanem az alkotás szólít meg. Ígéretesek azok a megoldások, amelyeken a síkból kilépve, a fémlap mindkét oldalán megjelennek a zománcozott ábrák. Dicsérendők azok a törekvések is, ahol kisebb felületeken, a maradék alapanyagokat felhasználva, legyen az fém, zománc, vagy az alkotást hordozó felület, alakul mű. A Közös alkotások hordozzák az egyediséget és a közös gondolatot egyaránt. sok közösségben testvérek, családtagok fognak össze egy-egy alkotás megvalósítására, mely erősíti a kapcsolatokat, egyesülnek a kreatív erők. Az alkotók és az alkotások száma közötti nagy különbség is azt jelzi, hogy közösen alkotni jó.
Húsz év távlatából, annak lezárásaként büszkén és boldogan vallhatja minden alkotó, hogy érzi, már érti a természet harmóniáját a mesék által teremthető rendet, a képzelet erejét.
Kovács Katalin
a kiállítások szervezője