XXI. ONLINE  Országos Zománcművészeti Biennálé elé
2020

A rendkívüli év, a pandémia nehéz helyzetet teremtett a tűzzománcosok számára. Az alkotási lehetőség akadozott, vagy teljesen megszűnt. Az év eleji felhívásra jelentkezők közül sokan nem tudták megvalósítani elképzeléseiket, és az őszre módosított időpontot is felülírta a járvány. A középiskolák és a közösségi házak alkotókörei ősszel sem jutottak be műhelyükbe.  A művésztanárokhoz sok esetben nem jutott el a diákok alkotásainak fotója sem.

Mivel minden rosszban ott a jó csírája, egy online galéria létrehozásának lehetőségét kapta így a Biennálé, ahol nemcsak az idei, hanem az előző kiállítások meglévő anyagai is folyamatosan feltöltésre kerülnek.

Igaz, ebben az évben kevesebb lett az alkotások és a jelentkező alkotókörök száma, de most is volt miben válogatni. A téma, az átváltozás, a jelen helyzetben nem is lehetne aktuálisabb. Nemcsak a külvilágban, hanem magunkban is megváltozik sok minden, mely tükröződik a legfrissebb alkotásokban is.  Alkotásaink léleklenyomatok, illetve a kapcsolatteremtés eszközei. Az ONLINE galérián keresztül közelebb kerülünk egymáshoz, egyesíthetjük „erőinket” a tűzzománc művészet felvirágoztatása érdekében. Átadhatjuk tanítványainknak üzenetét, Kátai Mihály szavait idézve:

„…az üzenetek a Föld ősi, ideális állapotáról beszélnek és mintegy teljességképet adnak róluk. És ezt többé-kevésbé mi is átérezhetjük, ha képesek és bátrak vagyunk meghallani……

A tűzzománc ábra kristályábra, mely egy kristálytest falán jelentkezik, mintegy a fémcsontváz-tartószerkezetre tapadva.

…Ez a kozmikus hang beköltözik mélytudatunkba és felébreszti bennünk az ott alvó kozmikus képletet. …A kristályok energiákat fogadnak be önmagukba és ott mintegy „elraktározzák” azokat. Megnevezhetetlen idők óta gyűjtik egyedi rezonancia képességük szerint a kozmikus erők számukra kezelhető sokaságát és képesek azokat továbbítani. Gyógyítanak, erőt adnak és képesek felnyitni lélekkapuinkat, melyek felnyitására nincs lelki erőnk. Ahhoz adnak energiát, hogy utat törhessünk a nekünk rendelt világok felé. A zománccal való foglalatosság az élet felvirágzásának segítője.”

Egy-egy zománcképet nézve, valamilyen varázslat kerít hatalmába, szinte érezzük a tűz erejét, az üveg és a fém hidegségéből mégis melegség árad.

E hatás miatt fontos, hogy minél többen megismerjék a tűzzománcot, ne csak alkotóként, hanem befogadóként is.

Köszönöm minden alkotónak, pedagógusnak, művésztanárnak, akik minden nehézségen át vállalták a részvételt ezen a kiállításon.

Köszönjük a Nemzeti Tehetségpont anyagi támogatását a biennálé honlapjának elkészítéséhez.

Kovács Katalin
a kiállítás megálmodója és éltetője